Elektrokozmetika

2012.01.07 19:03

Először is boldog új évet kívánok mindenkinek, aki olvassa a blogot! :)

 

Decemberben nem vizsgáztam, majd csak január végén fogok, szóval kicsit több időm van most a gyakorlásra, viszont egy elég nagy anyag következik, mégpedig az elektrokozmetika. Az elméleti részt a suliban adják le, két tanműhelyes napon, tegnap volt az egyik. Emellett persze ugyanúgy mentem két napot a mesteremhez is, szóval elég húzós volt ez a hét, és a következő is ilyen lesz. De nem bánom, mert így többet gyakorlok, mint a tanműhelyesek. A két ünnep között is mentem egy napot, akkor anyukám volt a modellem, alkalmi sminket csináltam neki, mert színházba ment pont aznap. Nagy sikere volt, de magamon is érzem, hogy sokat fejlődtem, ráadásul most már én is inkább sminkelem magam. A mesterem mondta, hogy hasznos tud lenni márcsak amiatt is, hogy én magam is reklámozom a szolgáltatásomat, és ha szép smink van rajtam, akkor nagyobb bizalommal fordulnak majd a jövendőbeli vendégeim is hozzám, smink ügyben. Az elektrokozmetika nagyon érdekes volt egyébként, meglepő volt, hogy mennyi féle eljárás létezik, és hogy mind ki is használják az emberek. Egyelőre gyakorlati tapasztalatra még nem tettem szert, de ami késik nem múlik. :)

 

A másik ok, amiért fárasztóak voltak az elmúlt hetek az az, hogy decemberben elmaradt egy anyagismeret óra, amit kétszer hat órás elmélettel pótolunk be, ami azért kémiából elég durva, mit ne mondjak. Jövőhéten ráadásul témazárót írunk az eddigiekből, kíváncsi vagyok hogy sikerül majd.