GIGI tanfolyam

2012.02.06 22:15

Ma 9-től 4-ig voltunk a sulival egy tanfolyamon a GIGI-nél. A mesteremmel beszéltünk róla korábban, és arra számítottam, hogy a GIGI termékekről lesz szó, ami érdekelt volna persze, mert egyelőre úgy tervezem, hogy GIGI-vel fogok dolgozni majd, viszont még ennél is érdekesebb marketing fogásokról volt szó. Nagyon sokat lehetett belőle tanulni, pedig tulajdonképpen egyértelmű dolgokat mondtak el, de így összegyűjtve azért mégiscsak más volt. Elmondták például, hogy a szórólapok már nem keltenek túl nagy érdeklődést, inkább a névjegykártyák a jók, mert azok picik, ráadásul a legtöbb nőnek egyébként is sok van a tárcájában belőle. Lelki szemeim előtt már meg is jelent a tökéletes névjegykártya, amin szerepel a kozmetika neve, helye, a nyitvatartási idő, telefonszám, egy frappáns kis idézet, és egy szép kép, na meg természtesen a nevem. Ez a narancssárga színvilág nekem nagyon tetszik. Akkor volt még szó mindenféle kedvezményekről (karácsonyi, húsvéti, stb.) és kuponokról (szülinapra, névnapra), amitől állandóan úgy érzik a vendégek, hogy el kell jönniük, vagy a törzsvásárlói/VIP programról, amitől pedig különlegesnek érezheti magát minden vendég. Olyanokat is mondtak, hogy legyen mindenképpen egy kis hely, ahol enni-inni tud a vendég, ha várnia kell kicsit, akkor esetleg ki tudja magát szolgálni, vagy el tudja magát foglalni magazinokkal. Illetve a legfontosabb, hogy a kozmetika valami különlegeset nyújtson, amit a többi nem. Nekem az az ötlet tetszett meg legjobban, hogy valamiféle kis játszó sarkot kialakítani a gyerekeknek, mert vannak olyan anyukák, akik csak úgy tudnak kozmetikushoz menni, hogy viszik a picit is, és ez azért számukra elég nagy motiváció. Egyébként az előző és a mostani mesteremet összehasonlítva ebben nagyon nagy különbség van, ugyanis az előző mesteremnél semmi ilyen reklámfogás nem volt, és nem is ment olyan jól az üzlet, szóval tényleg sokat számít. Mindketten ugyanolyan árban dolgoznak, de az előző mesterem állandóan a pénzen görcsölt, és volt, hogy kispórolta az alapanyagot egy-egy kezelés alkalmával, amit szerintem nem engedhet meg magának egy kozmetikus. Meg hát azt is megérzi a vendég, ha valaki idegzsába, és nem áraszt nyugalmat. Hát úgy a vendég sem fog tudni lazulni. A mostani mesterem, mindig sugárzóan boldog, mintha soha semmi gondja nem lenne, bőségesen bánik az anyagokkal, sőt, most éppen féláron dolgozik, a nyitásra való tekintettel, és ezt a vendégei meg is hálálják, legalábbis úgy veszem észre.

 

Ez a marketing rész egyébként csak dél-egyig tartott, utána egy kezelést mutattak be az aloe vera termékcsaláddal, ami szintén izgalmas volt, adtak pár jó tippet, meg ellestem pár masszázsfogást. :) Nagyon szimpatikus volt a GIGI-ben az ellegancia, amivel járt-kelt ott mindenki, és a mesteremen is pont ugyanezt az elleganciát látom. Már csak azt nem tudom, hogy én mikor leszek ilyen. :) Jajj, és még a végén kaptunk egy ajándékcsomagot is, termékmintákkal meg egy GIGI-s törülközővel, ami vicces volt, mert ez is egy egyértelmű marketingfogás a részükről. Ennek ellenére természetesen megtisztelve éreztem magam. A következő hetekben megyünk még sminkoktatásra, a Belnaturhoz, illetve elektrokozmetika bemutatóra is, remélem, hogy azok is ilyen élvezetesek lesznek.