Harmadik vizsga

2012.01.30 17:52

Ma vizsgáztunk elektrokozmetikából és nappali sminkből, újból négyes lett, de talán még viccesebb volt a vizsga, mint a múltkori. Mindenkinek húznia kellett egy tételt, volt kb. 20 perc kidolgozni, aztán mentünk be vizsgázni. Nem is kellett bekapcsolni a gépeket, csak elmutogatni, hogy milyen mozdulatokat kell használni az adott gépnél, illetve az elméletet kellett nagyon jól tudni. Ez önmagában vicces volt, mert mindenki úgy készült, hogy 50-50%-ban számít majd a az elméleti és a gyakorlati tudás. Én az iontoforézist húztam, amiről még a vizsgáztató csaj is elmondta, hogy ez a legnehezebb tétel. Kb. 2 és fél oldalban dolgoztam ki, viszont nem akartam úgy felmondani, hogy olvasom a papírról, mert annak semmi értelmét nem látom, viszont így nyilván kevésbé volt összeszedett szóban, mint írásban, ezt meg is jegyezte a vizsgáztató csaj. Emellett folyamatosan belekérdezgetett, kb. egy mondatot nem tudtam végigmondani anélkül, hogy bele ne szólt volna, aztán egyszer csak elkezdett a dezinkrusztációról kérdezgetni, ami nem is volt a tételek között, és be kell, hogy valljam, nem emlékeztem rá. Ezt rögtön az első kérdés után meg is mondtam neki őszintén, de tovább kérdezgetett, a többiek meg elkezdtek súgni. Nos, annak szintén nem láttam értelmét, hogy egy sima iskolai vizsgán "csaljak", mert ezeknek nincs igazán tétje, és csak magamat csapom be, de a vizsgáztató teljesen hülyének nézett, hogy miért nem hallgatok a többiekre, mert még ő is hallja a súgást, és hogy hogy lehetek ennyire nyomoroult. Az egyetemen egyáltalán nem ezt szoktam meg, soha senkitől nem hallottam volna, hogy úgymond puskázásra bíztatja a hallgatóit. Azt sem értettem, hogyha elmondta, hogy ez a legnehezebb tétel, akkor miért velem kekeckedett, merthogy a többiekkel az a vicces, hogy nagyon kedves volt és segítőkész, nem kérdezgetett olyat, amiről látszott, hogy nem tudják. Még a többiek is elkezdtek megvédeni, hogy milyen jól tudtam a tételt, és hogy miért hoz ilyen helyzetbe, mire mondta, hogy ő csak segíteni szeretne, mert látszik, hogy nem biztos a tudásom, bármikor össze tudna engem zavarni, és egyébként is, gyakorolnom kellene a tükör előtti beszédet, mert egyáltalán nem tudok mások előtt beszélni, és így egy vendégem sem lesz. Hát, ezen teljesen kikészültem magamban, mert szerintem semmi köze a kettőnek egymáshoz, ráadásul a diplomám megszerzéséhez is kellett több ember előtt beszélnem, sosem volt ezzel problémám. A mesterem is teljesen kiakadt, hogy hogy mondtad rám ilyeneket, pláne ilyen stílusban, ez teljesen "szakmaiatlan". Ez után következett a smink, aminél jó nagy pechem volt, amellett, hogy nem voltam a legügyesebb. Egy olyan lány volt a párom, akinek valamilyen hormonális eredetű problémája van, ami miatt óriási pattanások voltak az arcán, amit nem igazán tudtam elfedni az alapozóval, ráadásul rámszólt, hogy ne rakjak sok alapozót. Az ő alapozóját kellett használni, amit nem ismertem, nem tudtam, hogy mennyit használak belőle, úgyhogy hallgattam rá, pedig éreztem, hogy több kéne. Ezek után még a színválasztásom is rossz volt a szemhéjfestéket illetően, úgyhogy jól lehúzta a vizsgáztató a sminkemet, de ez legalább jogos volt, mert tényleg botrányosan nézett ki. Ennél sokkal szebbeket csináltam a szalonban, nem is értem tulajdonképpen, hogy hogy lehettem ennyire nyomi. Viszont ellestem pár trükköt a többiektől, szóval alig várom, hogy kipróbáljam így is a sminkelést. :) Ami nagyon ciki volt egyébként, az a párom, mert kérdeztem tőle, hogy lemossam-e a sminket, mert látom, hogy rosszul sikerült. Mondta, hogy nem-nem, nem olyan vészes, majd kb. 10 perc múlva látom, hogy egy másik csaj mossa le róla. Hát, én nem is értettem, hogy most miért lett volna olyan nagy gond szólni nekem, hogy ne haragudj, tényleg nem tetszik, mosd már le. Főleg úgy, hogy meg is kérdeztem. Szóval most már kezd nagyon elegem lenni szegény csoporttársaimból is. :( Ráadásul ő úgy festett ki engem, hogy teljesen eltűntek az arcvonásaim, úgy éreztem magam, mint egy porcelánbaba, dehát ez ízlés kérdése. Végül úgy lett négyes a vizsgám, hogy az elektrokozmetikából alig vont le pontot a vizsgáztató, a sminkre a pontok felét kaptam, de így is két ponton múlt az ötös. Kíváncsi vagyok a legközelebbire, ami egy hónap múlva lesz.