Ötödik vizsga

2012.05.21 16:48

Ma volt az ötödik vizsgám, ami 4-es lett, és ez volt az első olyan, ahová modellt kellett vinnünk magunkkal, szóval így sokkal jobb hangulatban telt, mint az eddigiek. Diagnosztizálni kellett, alkalmi sminket készíteni műszempillával, illetve elektrokozmetika volt még. A diagnosztizálásnál most nem általános hatóanyagokat kellett írni, hanem konkrét termékcsaládokat, hatóanyaggal együtt megnevezni. Először nagyon izgultam, mert azért még nem fújom kívülről a GIGI termékeket, de úgy oldottam meg a dolgot, hogy itthon készítettem mindegyik alapbőrtípusra egy-egy kezelési tervet, aztán a vizsgán még szerencsém is volt, mert a lány, akit kaptam, korpás szeborreás bőrtípusú volt, mint az a lány, akit én vittem magammal, így az ő bőrére való termékeket jobban ismertem. A vizsgáztató csaj, a barátnőm elmondása szerint is, nagyon mesterkedett azon, hogy belém kössön, de szerencsére nem sokban sikerült. A sminkkel sem volt gond, előtte csináltam egy próbasminket, viszont a műszempillákat elég viccesen raktam föl, mert már csak 5 percem maradt, úgyhogy kb. addig voltak fönn, amíg odajött a vizsgáztató csaj, és leellenőrizte a művemet. De összességében én nagyon büszke voltam magamra, mert 6-6 műszempillát tettem fel, és ennyire rövid idő alatt még sosem sikerült. :) Az elektrokozmetika pedig nagyon vicces volt, mert szorított minket az idő, úgyhogy kihúztam a tételemet, ami ezúttal a mikrodermabrázió volt, a vizsgáztató csak feltett pár kérdést, és utána mentünk is tovább a következő emberre. Azt most sem tudtam meg, hogy miért vont le pontot, dehát ehhez már hozzá vagyok szokva. A múltkori vizsga után egyébként kiderült, hogy kb. mindenkinek ugyanazt az értékelést küldte el, mint nekem, attól függetlenül, hogy hányast kaptak a delikvensek. Illetve azt is megtudtam, hogy irtózatos nagy port kavart a suliban, hogy Stellával vizsgáztam, még az elméletet oktatók is halloták a sztorit. Ezt egy kicsit viccesnek tartom, még szerencse, hogy erre a vizsgára tényleg nem kellett magunkkal vinni a sminken kívül semmit, a következő vizsga pedig a modulzáró, amire úgyis meg kell venni már mindent. Most nagyon spórolok rá, mert kiderült, hogy több lesz, mint amire számítottam.

 

Ha már az anyagiakról írtam, megoldódott az anyagár kérdés, összeállítottam a mesterem árai alapján egy árlistát, és ezt mindenkitől elkérem, így nincs gond. Ez nagyon nagy könnyebbség nekem, mert úgy tényleg nem lehetett bírni, hogy én vettem az anyagokat, és mindenkit ingyen kezeltem. Ráadásul a kezdeti Stella csomag fogyóban van, a GIGI termékeket pedig majd csak augusztusban veszem meg, ha összegyűlt rá a pénzem, úgyhogy átmeneti megoldásként most arra gondoltam, hogy az Ilcsitől veszek pár dolgot. A mesterem most kezdte el használni, és azt mondta, hogy vannak nagyon jók közöttük.

 

A múltkori csillámtetoválás sajnos számomra nem jött össze, mert mire végeztem a sulival, a mesterem hívott, hogy már minden gyereket megajándékoztam egy-egy tetoválással, szóval fölösleges kimennem, viszont anyu, aki tagóvodavezető, szólt, hogy júniusban lesz az óvodájuk 50. születésnapja, és esetleg készülhetnék valamilyen programmal. Én az arcfestésre gondoltam, mert az biztosan izgalmas lesz a gyerekeknek, és végülis, ha a sminket megoldom, akkor talán az arcfestés is menni fog. Emiatt mondjuk hiányozni fogok egy napot az elméletről, de megéri, ráadásul márciusban hiányoztam utoljára. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. :)