Zajlik az élet

Nagyon régen nem írtam már, aminek az oka az volt, hogy nem történt semmi kirívó. Egyre többen jelentkeznek hozzám modellnek, úgyhogy egyre inkább úgy érezhetem magam, mint amikor majd dolgozni fogok. Volt olyan, hogy 3-4 vendégem volt egy nap, ami nagyon izgalmas tapasztalat volt, egyben nagyon fárasztó is volt. :)

Július 16-tól holnapig volt egy szünet a suliban, de én ezalatt is mentem a mesteremhez, szóval csak az volt a különbség, hogy szombaton nem kellett felkelni. Igazából ez így sokkal jobban tetszik, úgyhogy most már tényleg nagyon várom, hogy végezzek. Augusztusban lesznek elméleti és gyakorlati modulzáró vizsgák a suliban, aztán szeptember elején-közepén a szakmunkás vizsga, úgyhogy ezt a három hetet elvileg tanulással kellett volna töltenem, de én ehelyett dolgoztam, pihentem, nyaraltam... egyáltalán nem érzem a nyomást, bár tudom, hogy azért jól fel kell majd készülnöm a vizsgákra. Számomra ez sokkal inkább ismétlést jelent, emiatt nem aggódok azon, hogy elég lesz-e az idő. Meg az az igazság, hogy nem világos teljesen, hogy melyik tételsorokból fogunk vizsgázni, mert elvileg 4 tételt kellene húznunk és 7 tételsor van. Így pedig elég nehéz nekiveselkednem a tanulásnak, hogy nincsen tisztába téve a fejemben, hogy mi hogy lesz, úgyhogy jövőhéten ez lesz az első dolgom, hogy tisztázzam ezt a konfliktust.

A sulin kívül még a szemptemberi "kozmetika beindítással" vagyok elfoglalva. Állandóan azon pörög az agyam, hogy hogyan fogom népesíteni a vendégkörömet, milyen időbeosztásban fogok dolgozni, fel kell vennem a kapcsolatot egy könyvelővel, egyéni vállalkozói igazolványt kell kiváltanom... szóval lesz dolgom. :D Azt is alig várom, hogy leüljünk a mesteremmel és beszéljünk a dologról, mert eddig csak annyit tisztáztunk, hogy mindkettőnknek jó lenne, ha ott dolgoznék. Most pedig már szorít az idő, át kell gondolni az anyagiakat is.

Úgy érzem, hogy nagyon hamar eltelt ez az egy év. Nem is gondoltam volna. A sulikezdés nem ment túl gördülékenyen, éppen dolgoztam egy piackutató cégnél, ahol nem nagyon volt hétvége, tulajdonképpen bármikor hívhattak, ha munka volt. Úgyhogy abban sem voltam biztos, hogy el szeretném kezdeni, azon is gondolkodtam, hogy előtte összespórolom a pénzt rá, esetleg külföldön is szerencsét próbálok. Végül a szüleim beszéltek rá arra, hogy elkezdjem, illetve az első mesterem ajánlotta föl, hogyha végzek, akkor egy pár hónapig átvehetem a helyét, merthogy ő szülni menne. Szóval amennyire akkor úgy éreztem, hogy belekényszerültem abba, hogy elkezdjem, és hogy nincs kedvem csinálni, most ugyanennyire örülök neki, hogy mégis belevágtam. Még annál is jobban szeretem a szakmát, mint amennyire először gondoltam. Az is vicces, hogy egy éve, amikor nyaraltam a barátnőimmel, arról beszéltem nekik, hogy a szociológia mesterszakot mindenképpen el szeretném végezni, ők pedig azt válaszolták, hogy egy év alatt még sokat változhat a véleményem. Akkor nem hittem el nekik, mondtam, hogy az biztos, hogy nekem szükségem lesz még egy kis egyetemi életre, ehhez képest most úgy érzem, hogy semmi másra nins szükségem, minthogy végre elkezdhessek dolgozni, hogy sok-sok vendégem legyen, aztán majd egyszer, később lehet, hogy visszamegyek tanulni.